Categories
Otthon

Melyik jobb, a lazaság, vagy a precizitás?

Egyesek annyira lazák, hogy mindent az utolsó pillanatra hagynak, és néha kifutnak az időből. Egy új kisbaba születésekor általában a családok igyekeznek mindent jó időben elintézni, beszerezni, egyesek amikor megtudják, hogy kisbabájuk lesz, azonnal elkezdik előkészíteni a szobáját, majdnem minden nap vesznek egy új tárgyat a babának, egy évre előre tele pakolják a szekrényét ruhákkal és a babakocsi vásárlásra is nagy gondot fordítanak. Precízen, mindent jó előre megoldanak és nyugodtan, mindennel elkészülve várják gyerekük születését. A dolgokat jól körbejárva, megfontoltan vásárolnak és a számukra legmegfelelőbb eszközöket, tárgyakat szerzik be a legkedvezőbb áron, mert időt szántak rá. Mások viszont halogatják, és amikor megszületik a baba, akkor vásárolják meg neki gyorsan az ágyat, vesznek az első boltból egy-két ruhát és menet közben ébrednek rá, hogy ez is kell és arra is szükség van. Itt két típus létezik, az egyik nyugisan elmegy, és bárhol megveszi a szükséges dolgot, nem kreál ügyet belőle, neki nem számít, hogy milyen, csak a célnak megfeleljen, a másik típusú idegeskedik, kapkod és össze-vissza vásárol mindent. Ekkor csúsznak be vicces dolgok is, amikor az anyuka állandóan a babával van, és az apuka vásárol, a kislánynak fiús ruhákat vesz, a cumisüvegből is a kéket viszi haza, mivel az volt a polcon elől, vagy a pelenka nem lesz megfelelő méretű, mert nem tanulmányozta át a rajta lévő feliratokat. Nyilván az utóbbiak ritkább helyzetek és ha nem időhiány, hanem hanyagság miatt következnek be ezek, akkor változni kell. Egy kisbaba mellett mindkét szülőnek fegyelmezettnek, következetesnek szükséges lenni, jól megszervezni a mindennapokat. A gyerekek leutánozzák szüleiket, ezért sokkal jobb a precíz, előre megfontolt döntéseket hozó szülő. Érdemes erre törekedni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük